Forrás: pixabay: Alternative-112226__180

Pártalálás módszeresen

Még mindig a konkrétségről

Nem akarsz túl sokat egyszerre?

Amikor  arról írtam, hogy a pártalálásnál hasznodra van, ha van elképzelésed arról, hogy milyen társat szeretnél, azt is írtam, hogy az egyik véglet a túl részletes elképzelés. Az ehhez való ragaszkodás rosszat tehet a párválasztásnak azzal, hogy egy kőbe vésett képhez ragaszkodik. Talán egy elérhetetlen ideálhoz, amit éppen az ehhez a konkrét képhez való merev ragaszkodással teszel elérhetetlenné. Mert egy tökéletesnek tűnő képhez ragaszkodsz, ami éppen e miatt a ragaszkodás miatt paradox módon pont azt fogja igazolni, hogy teljes tökéletesség nem létezik, mert hiszen ezt sem éred el soha. Márpedig a szerelem nem attól olyan csodálatos, hogy tökéletes, hanem attól, hogy a tökéletlenségében is gyönyörű.

Egyszerűen: gondold át, mit is akarsz!

Hogyan kerülheted el a fenti csapdahelyzetet? A túl részletes elvárások csapdáját természetesen sokféleképpen elkerülheted. Nem az a legjobb, ha azt a logikailag kézenfekvő megoldást választjuk, hogy akkor se lista se konkrétumok. Ezzel a fürdővízzel kiöntenéd a gyereket is. De az is igaz, amit már láttunk, hogy túlzott részletezettség és a túlzott konkrétság sem könnyebbé, sem eredményesebbé nem teszi a pártalálást.

Mit tehetsz, ha túl nehéz összerakni a képet?

Forrás: piaxabay:hand-457335__180

Melyiket válasszam?

Ha nem tudod meghatározni, mit szeretnél, akkor ennek feloldására létezik egy váratlan és egyszerű megoldás: fordítsd meg a kérdést! Ne abban legyél (túlzottan) konkrét, hogy milyen társat akarsz, illetve milyen párkapcsolatot, hanem abban, hogy milyet nem! Vagyis ne tulajdonságok, centik és kilók özönét rögzítsd, hanem a kizáró okokat, amik fennállása kizárja a tartós párkapcsolatot! Én például nem tudom elképzelni, hogy egy dohányossal éljek együtt. Azt se, hogy egy alkoholistával. De azzal se, aki a pénzük mennyisége alapján ítéli meg az embereket. Mindenkinek van legalább egy ilyen kizáró oka, de általában jóval több. Párkereséskor tudnod kell magadról, hogy mi, vagy minek a hiánya az, amit semmiképpen nem tudsz elviselni egy párkapcsolatban. Ilyenek lehetnek a dohányzás, alkohol és egyéb drogok fogyasztása, ápolatlanság, éles világnézeti különbség, szexualitással kapcsolatos elvárások, vagy bármi más, ami olyan erős vészcsengő, hogy bele sem kezdesz a kapcsolatba, ha ezeket észleled. (Technikailag aztán ezeket érdemes pozitív állításokba forgatni, hogy ne a negatívumoknak adj energiát, de ez már egy másik téma.) Ez is egy lista tehát, ez is egyénenként eltérő terjedelmű és tartalmú, és ez is rólad szól valójában, vagyis végső soron arról, hogy milyen magas fokán állsz az önismeretnek. Valójában ez az, ami a pártalálásnak is elhanyagolt alfája és omegája. Mert ha magadat nem ismered, hogyan várhatod el a párodtól, hogy ő kitalálja, mit szeretnél? Ha magadat nem ismered, honnan tudhatod, hogy milyen párra van szükséged? Ezekből lesznek aztán a már a kezdet kezdetétől kezdve halálra ítélt kapcsolatok. Ha viszont pontosan tudod, mi az, aminek a megléte vagy hiánya eleve kizárja a hosszú távú elégedettséget a kapcsolatban, akkor az segíti a tartós és tartósan boldog kapcsolat kialakításának esélyét. Minden ilyen „nem”, vagyis minden ilyen kizáró ok, amit nem veszel észre, egy-egy időzített bombává válhat a kapcsolatban. A lila vagy rószaszín köd felszálltával azután ezek a bombák láthatóvá válnak. A vész az ebben, hogy ezek a huncut kis bombák fényre érzékeny gyújtószerkezettel vannak ellátva, így, amikor napvilágra kerülnek, többnyire már robbannak is.

Te racionálisan választasz?

Mindezek ellenére, a választásaink ritkán olyan racionálisak, hogy listák alapján döntenénk. A párválasztásra ez fokozottan igaz. Ugyanúgy, ahogy a vágyott tulajdonságok listájában is simán lehet egy olyan elem, ami mindent visz: „De hát olyan gyönyörű a szeme…” „Az illata, jaj, az illatának nem tudok ellenállni.” „Ha meghallom a hangját, beleremegnek a térdeim…”

Ugyanígy a nem kívánt tulajdonságok oldalán is bőven van olyan, amivel most nem foglalkoztunk, ám egymaga elég ahhoz, hogy lehetetlenné váljon a szerelem. Ha ezeket még az ismerkedés kezdeti fázisában tudod kezelni, amikor még nem horgonyoztatok túlzottan egymás mellé, akkor fájdalmas folytatástól kímélhetitek meg magatokat és a másikat is. Az önismeretre épülő párválasztás mindig jobb eredményt hoz, mint a pillanatnyi hevülettől vezérelt sötétbe ugrás. Azzal, hogy átgondolod, milyen kapcsolatot akarsz, és ehhez milyen társat keresel, talán a legjobb irányba teszed meg az első, igen fontos lépést a harmonikusan tartós párkapcsolat felé vezető úton. A konkrétságra ott van szükség, hogy pontosan tudd definiálni az igényeidet, vágyaidat, sőt a félelmeidet is. Ha elég konkrét vagy a fő dolgokban, és jól választod meg, hogy mik a fő dolgok, miközben hagysz teret az ismeretlennek, akkor jó irányba tartasz. Érdemes átgondolni, mert ez összefügg azzal, hogy kivel is fogsz találkozni.És jó, ha van mibe kapaszkodni, amikor jön a rózsaszínű köd, ami elvakít.

Amerre indulsz, onnan jönnek szembe

Forrás: pixabay_compass-429772__180

Iránytű a boldogsághoz

Ha úgy gondolod, hogy érdemesebb egyszer azt alaposan átgondolni, mintsem újra és újra az ismerkedés, kiábrándulás, szakítás, újraépítkezés, keresés köreit futni, miközben nem sikerül átlendülni egy tartósan stabil és harmonikus párkapcsolatba, akkor nagy hasznodra lesz a Pártaláló iránytű, ami éppen ebben segít.